Újra pénzt oszt a kormány, milliárdokat kap egy szlovákiai másodosztályú csapat
A kedd este megjelent határozatokban a kormány a legbőkezűbben a sporttámogatásokkal bánik.
A kedd este megjelent határozatokban a kormány a legbőkezűbben a sporttámogatásokkal bánik.
Németországban a szövetségi parlament csütörtökön az alaptörvény módosításával megvonta az állami támogatást a széles körben neonáciként számon tartott Német Nemzeti-demokrata Párttól (NPD).
A parlament négy éve hozott törvényt arról, hogy az üres adathordozók után beszedett jogdíjak 25 százalékát nem az Artisjus osztja szét a szerzők között, hanem azt elvonja a Nemzeti Kulturális Alap (NKA). Annak idején Lovasi András és L. Simon László bonyolódott emlékezetes levélváltásba.
A világ minden táján óriási esemény és szponzorokat vonzó üzlet egy ATP-tenisztorna, nálunk 2/3-os állami támogatásból sikerült megrendezni. Úgy, hogy az érkező vendégeket egyesével kapták el a közterületesek, mert parkoló híján a bokrokban álltak autóikkal, a kiakadt környékbeliek pedig a rendőrséget hívogatták. A rendező teniszszövetség szerint ezek csak az első év nehézségei, de azért hosszú távon is a közpénzért tartják a markuk. Szerintük igenis volt 6 nagy szponzoruk – ebből egy a Gazprom, plusz 3 közintézmény.
A forráshiány miatt a szükséges tíz helyett csak hat főállású sofőrrel rendelkezik a koraszülöttmentéssel foglalkozó Peter Cerny Alapítványi Mentőszolgálat.
Kevesebb munkahelyet hoztak létre az Orbán-kormányok alatt állami támogatással, mint 2004-2010 között, de drágább is lett a munkahelyteremtés.
A bankok 2,4 milliárdot kaptak, az online pénztárgépes kereskedők összesen 270 milliót.
„Úgy vélem, az kérjen ilyenre plusz támogatást, akinek van is erkölcsi alapja. Nekem nincs” – mondta a 75 éves zenész.
Minden lehetőséget figyelembe véve már egy használt lakás esetén is 1-9 millió forint közötti állami támogatást zsebelhet be a tudatos vásárló. A Bankmonitor elemzésével mutatjuk, hogyan.
A kritikus vélemény nem hazaárulás – evidens gondolat, de nem árt tisztázni. Enyedi Ildikó nem valamiféle kegyből készített filmet, és hozzá hasonlóan egyetlen művész sem tartozik semmivel az "államnak" vagy a "kormánynak" . Az állami támogatásból alkotó az adófizetőknek tartozik felelősséggel, hogy a lehető legjobbat hozza ki magából. Vélemény.
Ötödik éve nő a házasságkötések száma Magyarországon. A házasoknak nyújtott bőkezű állami támogatások éreztetik hatásukat, netán konzervatív fordulat történt?
A Bankmonitor.hu azt vizsgálta meg, miként változnak a bankok ajánlatai.
Önkormányzatok pályázhatnak majd az állami támogatásra, hogy munkásszállót építsenek.
A kapacitásbővítés felét állja az állam.
A könyvszakma szerint ellehetetlenülnek a tehetséggondozás legfontosabb műhelyei.
20 millió forintot kapott a Miniszterelnökségtől egy olyan műsor, ami a Youtube-videókkal kitömött Heti TV oldalán fut. A műsort gyártó cég vezetője a Fidesz-frakciónak is bedolgozik milliós összegért.
Két újabb, különféle sportcélú fejlesztési beruházásokra vonatkozó kormányhatározat jelent meg Magyar Közlönyben, amelyek alapján összesen csaknem 73 milliárd forintot ad ki az állam. Különösen jól jár Dunakeszi, ahol Szijjártó Péter szeret focizni, és Kisvárda, Seszták Miklós városa. Mészáros Lőrinc érdekeltségeihez is csorog némi pénz.
Akár 280 ezer forintot is visszakaphatnak az államtól év végén a megtakarítók. Két fontos új szabály született idén, mindkettő a fogyasztóknak kedvez.
Jövőre kibővítenék a munkahelyvédelmi akciótervet, és az állam hozzájárulna a nehéz helyzetben lévő cégeknél a minimálbér-emeléshez, ha azok igazolni tudják alacsony jövedelmezőségüket – írja a Magyar Idők.
Tízezer eurós kiadással számolhat egy átlagos egyetemi polgár évente Nagy-Britanniában. Ha nincs komoly családi támogatása, akkor hitelt kell felvennie vagy munkát kell vállalnia a tanulmányok mellett. Skandináviában viszont az egyetemista diákok jó része még állami segélyre is számíthat, ha felsőfokú tanulmányokat folytat.